Gubicskó Ágnes
gubicsko@gmail.com
gagnes.org

Kézimunkázó hentesek

Jelinek „Kézimunka” c. darabjának színházi előadásáról
2010. április 23., Trafó


A színészek munkáját, ahogy megtanulták és előadják Jelinek körmönfont szövegét, tisztelettel nézem, Halasi Zoltán bravúros fordítása átjön a színpadról is, a Kézimunka c. előadás mégsem nyújt számomra mélyebb élményt. A színpadon nem sok minden történik, először arra gondolok, hogy erre egy rádiójáték is elegendő lett volna. Azután azonban rögtön arra, hogy magas az ingerküszöböm. Ha jobban figyelnék a jelekre, a díszletre, a szövegre, leköthetném a figyelmem. Vagy még inkább: ennek a darabnak része maga az unalom, ez lenne az osztrák többségi társadalom Jelinek által festett sivár képe.



A darab szövegfelirattal indul, a színpad két oldalán elhelyezett tv-készülékekben olvashatjuk a történet előzményeit: 1995-ben egy rasszista négy fiatal romát gyilkolt meg Ausztriában. A négy romának magyar vezetékneve van (Peter Sárközi, Josef Simon, Ervin Horváth, Karl Horváth), és ez a magyar közönséget így közelebbről érinti, különösen a tavalyi itthoni romagyilkosságok után.


Peter Sárközi, Josef Simon, Ervin Horváth, Karl Horváth
 
A négy romát négy vörös üvegmécses jelzi a színpadon, ezek a „Romák vissza Indiába” feliratú tábla alatt vannak sorban elhelyezve, de a tábla maga nem látható, csak szövegszintű utalás történik rá.

A padlón szövetszalagok hevernek szövetszerűen egymásba fonva, elvarratlanul. Ezen a szövetalapon áll 14 darab szék, a 6 osztrák – 3 nő és 3 férfi (Csákányi Eszter, Kaszás Ágnes, Szalay Marianna, Stubnya Béla, Quitt László) – ezeken a székeken váltogatja a helyét, mind a hatan kötnek, gombolyítanak, kiengednek, tekergetnek, mintha a „macskabölcső” nevű játékot is idéznék.

Gyakorlatilag az egész előadás szövet és szöveg, a négy roma kicsipkézett hullaként említődik, az osztrákokat, az osztrák médiát Jelinek csipkedi és szöveggé lapítja, s még a székek is szövőkeretté válnak, amikor Csákányi Eszter körbetekeri azokat egy fonallal, körbezárva és elkülönítve magukat, az osztrák társadalmat az idegen romáktól.

Így a darab magyar címe „Kézimunka” – amely az eredeti német címnek csak alcíme –, sok jelentéssel töltődik, de a teljes cím „Stecken, Stab und Stangl. Eine Handarbeit”, még több jelentést hordoz, ezért nehéz magyarra fordítani. Mind a három szó utal a botra, egy botszerű dologra, a „stecken” jelent ’dugni’-t és ’mondani’-t is, a „Stab” ’stáb’-ot és ’pénisz’-t is.

Jelinek egy 1996-os interjúban meg is adta a cím értelmezését:
A „Stecken und Stab” világos, a Dávid zsoltáraiból („a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem”, 23. zsoltár). A „Staberl” az osztrák Kronen-Zeitung c. lap egyik újságírójának a fedőneve, aki az osztrák klíma megerősítésében nagy szerepet játszott […], a csőcselék és tulajdonképpen a vidék uralomra jutásában. Hiszen a Haider-fenomén csak a vidéki csőcselék-uralommal magyarázható, aki számára a város multikulturális, gyors, áttekinthetetlen kultúrája idegen maradt. Ez az egészséges népi érzület félelmet kelt bennem. […] A „Stangl” Franz Stangl-ra utal, a teblinkai haláltábor parancsnokára.

A darabban minden férfinak Stab a neve. Ez az a maszk, amely mindnyájunkba belebújik (stecken), ha nem kontrolláljuk a cselekedeteinket, és nem vizsgáljuk fölül folyamatosan magunkat a fanatizmus és a másik kirekesztése után.”

Így az eredeti címet a szereplők nevében érhetjük tetten, akik hentesek, de munkájukat szövögetésbe szublimálják.
In: Irodalmi Centrifuga